A szerzetes bölcs szavai
Ebben az írásomban átszeretnék neked adni egy olyan kulcsfontosságú gondolatot, ami hihetetlenül sokat segített és segít jelenleg is nekem. Biztos vagyok benne, hogy számodra is hasznos lesz.
Az emberek egy része maximalista és folyamatosan igyekeznek kihozni magukból a maximumot. Ha csinálnak valamit, akkor egy apró hibát sem engednek meg maguknak, mert akkor azt éreznék, hogy már nem is olyan jók. De valójában egy maximalista elég ritkán vagy soha nem érzi azt, hogy ő elég jó lenne. Ha érezné, akkor nem lenne maximalista. Azért maximalista mert nem érzi. Nincs baj a profizmussal és azzal, hogy mindig a legjobbra törekszünk, azonban ha nem tudok fenntartani egy egészséges egyensúlyt, akkor a folytonos elégedetlenség, magány és megfeleléskényszer uralkodhat el rajtunk.
Láthatunk arra is példát, hogy valaki a mindennapok örvényében küszköd és teljesen eluralkodik felette az összes kihívásából származó nehézség. A “mókuskerék” fogalma mára már teljesen elfogadott és az emberiség egy része már nem is látja belőle a kiutat. Egyesek nem csak a kiutat nem látják, hanem meg sem fordul a fejükben, hogy létezhet-e kiút. A rendszer részei.
A helyzet az, hogy ennek a társadalomnak igazi vezetőkre van szüksége, akik becsületesek és ténylegesen jó szándékúak.
A szerzetes bölcs szavai így hangoztak:
“A völgyben elfáradsz, a hegycsúcson elmagányosodsz”.
Ez mit is jelent? A fentiekben kitértem ennek a vonatkozásaira, azonban adok még pár nézőpontot.
Amikor az ember a “völgyben” van, tehát a mindennapok kacskaringós ösvényein, akkor ténylegesen és érthetően eltud fáradni. Azért is érezheti magát az ember lehangoltnak vagy fáradékonynak, mert lehengerlik a kihívásaiból származó kételyek és tudatlanságok. Ez azt jelenti, hogy nem érti, hogy miért működik úgy az élete, ahogy.
Aztán, amikor az ember a hegycsúcson van, tehát egy “ál tökéletességben” van benne, akkor motiválatlan lesz, ténylegesen magányos és céltalan. Ha az ember elvonul és “kivonja magát a forgalomból” vagy fél évet eltölt egy erdőben vagy egy hegyen, vagy akár nem megy társaságokba, mert ő egyedül is jól érzi magát, akkor ő nem éli az életét.
Azt sem mondhatjuk, hogy az embernek nincs szüksége “én időre” mert igen is ez is fontos. Amire ügyelnünk kell azaz egyensúly. Sem a völgy legalján, sem a hegy tetején nem lehet tartósan az ember, mert abból problémái fognak adódni.
Törekedni kell az élet minden terén az egyensúlyra és akkor élvezhetőbb lesz.
Köszönöm, hogy elolvastad!